Vannak annál durvább bűnök, mint csokifüggőnek lenni, főleg azután, hogy az étcsokoládé ma már az úgynevezett “szuperételek” listáján szerepel egy-két jó tulajdonsága miatt. De ez azt jelenti, hogy rossz érzések nélkül tömhetjük magunkba az aztékok egykori fizetőeszközét?

Érdekes dolog, hogy a kóstolás során az első benyomást a szemünkkel szerezzük. Koncentráljunk a csokoládé színére, struktúrájára. A jó csokoládé szép fényes, színe a lágy tejeskávészíntől egészen a haragos mély barnáig terjedhet. A csokoládé színárnyalata azt is sugallja, hogy milyen fajta kakaóbabból készült. Tapintása sima, szinte bársonyos.

Persze nyilván nem arról van szó, hogy valaki már tűkön ülve várja a pillanatot, amikortól tömheti a gyermekét csokoládéval, de fontos kérdések ezek, amik minden szülőben felmerülnek. Inkább előbb, mint utóbb. Nyilván mindannyian vívtunk már közelharcot a pénztárnál vagy a nagyobb gyerekektől elcsent csokidarabok kapcsán, így azt azért nem árt tudni, hogy mikortól nem kell minden ilyen esetben kőkeményen odatennünk magunkat.

A csokoládé évezredek óta fontos gyógyszer volt mindenfelé - Dél-Amerikában, Afrikában, Ázsiában -, ahol a kakaóbab megterem. Használták a fáradtság leküzdésére, anginás fájdalomban, hasmenésben, székrekedésben, sőt afrodiziákumként is számon tartották. Montezuma azték uralkodó szerint a csokoládé az istenek itala, ami ellenállóvá tesz és legyőzi a fáradtságot.

Tudtad, hogy minél sötétebb a csokoládé, annál nagyobb antioxidáns hatással bír, ennek köszönhetően megengedhető pár kockányi még diéta során is? A cukrozatlan, magas kakaótartlamú kakaóporról - például holland -, és az 50%-nál magasabb kakakóvajtartalmú étcsokoládéról, lehet elmondani igazán szívderítő dolgokat - viszont ezekről rögtön hetet is!

Habár már tizenketten ülünk a 8 személyes kisbuszban, a dala dala sofőrje, még így is megáll, hogy fölvegye a poros út mentén integető embereket. Vannak még üres helyek a lökhárítón is. Az út a tanzániai Malawi-tótól a 6 kilométerre található Mababuig nagyon rossz, úgyhogy nagy örömmel tölt el, mikor 15 perc múlva megérkezünk a falu „buszmegállójába” és végre kibonthatom magam az utasok öleléséből.