2023. szeptember 28., csütörtök - Vencel
Habár már tizenketten ülünk a 8 személyes kisbuszban, a dala dala sofőrje, még így is megáll, hogy fölvegye a poros út mentén integető embereket. Vannak még üres helyek a lökhárítón is. Az út a tanzániai Malawi-tótól a 6 kilométerre található Mababuig nagyon rossz, úgyhogy nagy örömmel tölt el, mikor 15 perc múlva megérkezünk a falu „buszmegállójába” és végre kibonthatom magam az utasok öleléséből.
A zsíros és cukros ételeket is sima, egyszerű csomagolópapírban kellene árusítani, hogy megállítsák a túlevést – mondta Wolfram Schultz, a Cambridge-i Egyetem neurológus professzora. Nagy-Britanniában a cigarettát csak egyszerű csomagolásban lehet árulni a jogszabályok miatt, ennek jótékony hatását erre az évre várják.
Drasztikusan csökkenti cukorfelhasználását a Nestlé, a svájci élelmiszeripari vállalat 18 ezer tonnával kevesebb cukrot használ fel Európában 2020-ig, így átlagosan 5 százalékkal csökken termékei cukortartalma – közölte a cég az MTI-vel.
Az állást az Oreo keksz és a Cadbury csokoládé gyártója, a Mondelez International hirdette meg, readingi kutatóközpontjukba keresnek hivatásos édességkóstolót. Igaz, nem főállásban, csak részmunkaidőben: heti 7,5 órát kell dolgozni keddtől csütörtökig, délután negyed egy és háromnegyed három között.
Rákot keltő összetevők vannak a Nutellában – söpört végig a híroldalakon nemrégiben a hír, egy friss tanulmányra hivatkozva. Egészen pontosan a pálmaolaj a ludas, amely mára már 44 milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát. A pálmaolajat régóta támadják környezeti és egészségügyi hatások miatt. Most nem várt szövetségest talált magának, ez pedig a Nutella gyártója.
Számtalan érvünk van a csokoládéfogyasztás mellett. Most csak 10+1 okot sorolunk fel, ami miatt csokit KELL enni. Például fantasztikus hatóanyagokat tartalmaz: a feniletilamin stimulálja az agy orgazmusközpontját, kéjközpontját", a szerotonin fokozza az örömérzetet, a koffein serkent és frissít, a triptofán pedig jókedélyűvé tesz bennünket.
Mind annak kockázatával, hogy bohócot csinál magából, egy svájci édességgyártó szamártejből hozta létre egyik legfrissebb, ínyenceknek szánt csokoládéválogatását. Bár két év kellett a tökéletesítéshez, végül Gérard Fornerod, a Vaud-kantonbeli Morges egyik édességgyártója lett az első Svájcban, aki szamártejből készített desszerttel merészkedett ki a publikum elé.
Napi egy alma az orvost távol tartja, heti egy csoki pedig igenis jót tesz – így alakulhat át az ismert szólás egy amerikai kutatás eredménye miatt, amely 968 embert vizsgált 30 éven (!) keresztül, majd az eredmények alapján megállapították: a csokoládét rendszeresen fogyasztók memóriája jobb, mint azoké, akik ritkábban esznek csokit.